






Referinta: CD585
Az első keresztyének
(ppt, szövegkönyv, kiegészítők CD-n)
Figyelem! A csomag csak CD-t tartalmaz.
Ha az első keresztyének korát kellene jellemeznünk, valószínűleg az izgalmas vagy aveszélyes jelzők jutnának először eszünkbe. Reméljük, hogy a következő leckék tanítása során a gyermekek bepillantást nyernek az első keresztyének életébe, sőt a bennük rejlő tanulságokat is magukra tudják majd vonatkoztatni. A meg nem tért gyermekeknek meg kell érteniük, mit jelent nekik Jézus Krisztus halála és feltámadása. Rá kell döbbenniük, hogy bűneik bocsánatára van leginkább szükségük, és egyedül Jézus töltheti be ezt a szükségüket. A megtért gyermekeknek arra a bizonyosságra kell eljutniuk, hogy Isten az Ő Szentlelke által velük van, és fel kell készülniük az esetleges üldözésekre is. Isten megígérte, hogy soha nem hagyja egyedül az Övéit. A leckék tanítása közben rendszeresen mutassunk rá, hogy Isten miként tudja betölteni szükségeiket.