

Referinta: SD584
A tanítás alapelvei
Sam Doherty az észak-írországi Belfastban született, és ott is nőtt fel. 1949 novemberében fogadta el az ÚrJézus Krisztust Megváltójának, és néhány hónappalkésőbb az Úr elhívta őt feleségével, Sadie-vel együtta Gyermek-Evangélizációs Közösségben (CEF) való szolgálatra.14 évig voltak az írországi CEF országos igazgatói (azok alatt az évek alatt tanárként is dolgozott egy iskolában); 29 évig teljes munkaidőben voltak a misszió európai igazgatói, azóta pedig teljes idejű íróként szolgálnak a CEF-nél. Ez a könyv egy olyan sorozat hatodik része, amelyet Sam gyermekmunkásoknak írt, hogy segítse életüket és szolgálatukat. Jelenleg ezeket a könyveket több mint 3300 gyermekmunkásnak küldik el ingyen. A sorozat számos kötetét a világ sok nyelvére lefordították már.A könyv címe: A tanítás alapelvei. Sam ezt a témát már régóta forgatta a szívében, és jó ideje írni akart már róla. Tapasztalatai és felkészültsége segítették a könyv megírásában: 14 évig egy középiskolában tanított; a CEF-ben töltött szolgálati évek alattIsten Igéjét hirdette a gyermekeknek Észak-Írországban és más országokban is; 27 éven át tanított leendő gyermekmunkásokat az Európai CEF Vezetőképző Tanfolyamán, melynek ő volt a vezetője is. Ezzel a könyvével Sam gyermekmunkásokat akart segíteni abban, hogy felhasználva mindazt, amit ő leírt, jobb tanítókká válhassanak. Ő maga így vall erről: „Ha ezeket az alapelveket hamarabb megismertem és alkalmaztam volna, sok hibát elkerülhettem volna az elmúlt években. Sok gyermektanító még nem ismeri és nem alkalmazza a tanítás alapelveit. Hiszem, hogy mindazok, akik a gyakorlatba is átültetik a leírt alapelveket, jobb tanítókká válnak majd, és azok a gyermekek, akiket tanítanak, sok segítséget és áldást kapnak majd általuk.”
236 oldal, A5 méretben
A könyvet ingyen terjesztjük. Amennyiben szeretne hozzájárulni az előállítási költségekhez, örömmel fogadunk el adományt („SD könyvek” megjelöléssel).